A megállapításról a Nature Geoscience című tudományos folyóiratban számoltak be.

Lisiecki az éghajlat elemzését óceáni üledékmagok vizsgálatával végezte. Ezek a magok a világ 57 pontjáról származnak. Az üledékek elemzésével a tudósok képesek feltérképezni a Föld éghajlatát a múltban eltelt több millió évre visszamenőleg. Lisiecki hozzájárulása az éghajlati adatok összekapcsolása a Föld pályájának történetével.

Tudott, hogy a Föld Nap körüli pályája 100 000 évente változtatja alakját. A pálya ezekben az időközökben vagy kerekebbé, vagy elliptikusabbá válik. A pálya alakját “excentricitásnak” nevezzük. Ehhez kapcsolódik a Föld tengelyferdeségének 41 000 éves ciklusa.

A Föld eljegesedése szintén 100 000 évente történik. Lisiecki megállapította, hogy az éghajlat és az excentricitás változásainak időzítése egybeesik. “A pályaváltozás időzítése és a Föld éghajlatának változása közötti egyértelmű korreláció erős bizonyíték a kettő közötti kapcsolatra” – mondta Lisiecki. “Nem valószínű, hogy ezek az események ne lennének kapcsolatban egymással.”

Amellett, hogy kapcsolatot talált a pálya alakjának változása és az eljegesedés kezdete között, Lisiecki egy meglepő összefüggést is talált. Felfedezte, hogy a legnagyobb eljegesedési ciklusok a Föld pályájának excentricitásában bekövetkezett leggyengébb változások idején következtek be — és fordítva. Megállapította, hogy a Föld pályájának erősebb változásai összefüggést mutattak az éghajlat gyengébb változásaival. “Ez azt jelentheti, hogy a Föld éghajlata a pálya változásaira való érzékenység mellett belső instabilitással is rendelkezik” – mondta Lisiecki.

A következtetése szerint az éghajlati változások mintázata az elmúlt millió évben valószínűleg az éghajlati rendszer különböző részei, valamint három különböző pályarendszer közötti bonyolult kölcsönhatás eredménye. Az első két pályarendszer a pálya excentricitása, és a pálya dőlése. A harmadik a “precesszió”, vagyis a forgástengely tájolásának megváltozása.