A perzsára ma már nehéz indiai nyelvként gondolni. Pedig a fárszi évszázadokon át a közigazgatás és a magas kultúra nyelveként uralkodott a szubkontinensen. A perzsiofil közép-ázsiaiak hozták be a 12. században, és nagyon hasonló szerepet játszott, mint az angol a mai Indiában. Így a 17. században, amikor a marathi Shivaji kommunikálni akart a Rajasthani Jai Singh-el, a mogul hadsereg tábornokával a Dekkánban, fárszit használtak.

A 19. századi Bengál elitje kétnyelvű volt fárszi (perzsa angolul) és bangla nyelven. Raja Rammohan Roy egy fárszi nyelvű újságot szerkesztett és írt, és Debendranath Tagore, Rabindranth apjának kedvenc költője Hafez, egy 14. századi iráni költő volt. A fárszi szerepe olyannyira meghatározó volt, hogy India mai legnagyobb nyelve, a hindi egy fárszi szóról kapta a nevét, amelynek jelentése “indiai”. A Raj eljövetelével az angol felváltotta a fárszit, de a nyelv még mindig él Indiában. Ez egy részlet egy perzsa tanár naplójából Kalkuttában:

Kolkuttai napló

Ez a harmadik látogatásom Kalkuttában, és még mindig eláraszt az öröm, hogy látom a kulturálisan virágzó várost. Kolkata szélsőséges paradoxonjai, a nélkülözés mellett létező szellemi környezet az öröm és a küzdelem kombinációját hozza létre. A legműveltebb indiai barátaim bengáliak. Sok hasonlóan képzett embert látok Kolkata utcáin. Ezek az értelmiségiek minden nap munkába menet elhaladnak a házalók tömegei és a városi vízcsapok alatt mosakodó emberek mellett. A monszunban minden nedves, a víz mégis megkönnyebbülést jelent az utcán élő emberek számára.”

Kolkata nem mutatja meg a valóságát egy turistának, aki csak a Victoria Emlékműhöz vagy a Birla Mandirhoz megy – az igazi Kolkata az utcáin van. Ennek a valóságnak egy része a South Park utcai temetőben is eltemetve van. Itt olyan emberek nyugszanak, mint Sir William Jones (1746-1794), az Ázsiai Társaság alapítója és az orientalizmus atyja, vagy Henry Louis Vivian Derozio (1809-1831).

Egy hétvégén a város szívében lévő temetőben jártam egy csoport fárszi nyelvtanulóval együtt, akik a Lady Brabourne College-ban tartott nyári iskolában vettek részt. A diákok Sir William Jones sírja mellett gyűltek össze, és hallgatták a professzorukat, aki azt magyarázta, hogy Jones rövid élete során hogyan szolgálta a keleti tanulmányokat a városban.

Perzsa és bengáli

A város perzsa örökségét keresve a diákok ugyanez a csoport a Szent János-templomhoz talált, amelynek építményébe perzsa feliratokat véstek. Olyan emberek életéről és haláláról számolnak be, mint Willian Hamilton, a sebész, aki Farrukh Siyar mogul császárt szolgálta Delhiben. A fárszi több száz éven át fontos nyelv volt a szubkontinensen. Annak ellenére, hogy a bengáli nyelvnek sok közös szava van a fárszival, Bengáliában már nincs anyanyelvi beszélője a fárszinak.

Kolkata néhány iskolájában még mindig tanítják fakultatív tantárgyként. Néhány főiskolán, például a Lady Brabourne és a Maulana Azad főiskolán van fárszi tanszék. A tantermeikből elhangzó fárszi szavakat hallva úgy tűnik, mintha a bengáli nyelv elfelejtette volna, hogyan kell kiejteni a fárszi szavakat. A diákok nem tudták elolvasni a Szent János-templom feliratait, pedig a legtöbbjük muszlim, aki ismeri az urdu nyelvet.

A Lady Brabourne College-ban az Indo-perzsa Tanulmányok Intézete által szervezett kéthetes nyári iskolában 54 diák különböző kolkatai főiskolákról először tanulhatott fárszit anyanyelvi beszélőktől. Néhány diák fárszi verseket tudott szavalni, de én, mint fárszi anyanyelvű, semmit sem tudtam felfogni abból, amit mondtak. Az alapképzésben részt vevő hallgatóknak, valamint néhány mesterképzést végző diáknak vissza kellett térniük a fárszi ábécéhez, hogy megtanulják a helyes hangzást, és megkülönböztessék az olyan betűket, mint az “f” és a “p”, amelyeket a népi akcentus miatt hasonlóan ejtettek.

A következőkben áttértek az egyszerű és összetett perzsa szavak képzésére és használatára, valamint a perzsa szövegek megfelelő perzsa akcentussal történő felolvasására. A negyedik napon Hafez, Khusro és Iqbal ghazaljainak memorizálásába kezdtek. Firdausi, Rumi, Hafiz, Khusro és mások csodálatos világába is bepillantottak.

A dolgokat tágabb perspektívából szemlélve azon tűnődtem, hogyan változtathatja meg az életüket ez a költészet. Vajon a szufizmus megértése a fárszi költészetben jobb embereket teremtene? Az irodalom talán megváltoztatná a világnézetüket. De mi a szilárdabb? Egy nyelv nyelvtana vagy egy társadalom szabályai?

Tagore kapcsolat

Filmeken keresztül tanítottam a fárszit, hogy megismertessem a diákokkal az iráni mindennapi életet, és fejlesszem a hallásértési készségüket. Meglepetésemre rájöttem, hogy a fárszi nyelvet tanuló diákok nem sokat tudnak az iráni kultúráról. Még az ország ismert filmrendezőit sem ismerték.

A kérdéseim egy részére Rabindranath Tagore házában kaptam választ, egy másik helyszínen, amelyet a nyári iskola által biztosított tanórán kívüli program részeként látogattak meg a fárszi nyelvtanulók. A házat múzeummá alakították át, és bizonyos helyiségekben bemutatták Tagore hazája és néhány általa meglátogatott ország közötti kulturális kölcsönhatást. E szobák mindegyike az India és az általa meglátogatott ország közötti kulturális kapcsolatok tükrözésére szolgál. Nincs azonban olyan szoba, amelyet Tagore indiai-iráni kulturális kapcsolatainak szentelnének – annak ellenére, hogy két éven belül kétszer utazott Iránba. Az indiai-iráni örökség ilyen mértékű elhanyagolását figyelembe véve nem csoda, hogy az iráni nagykövetség és az újdelhi Iráni Kulturális Központ minimális anyagi hozzájárulást nyújtott a kolkatai fárszi nyári iskolához.

Promóció kontra megőrzés

Irán lehet a fárszi nyelv hazája, de olyan országokban is beszélik, mint Afganisztán és Tádzsikisztán. Annak ellenére, hogy igényt tart a fárszira, az iráni kormány keveset tesz a nyelv népszerűsítéséért külföldön. Egy olyan helyen, mint India, a fárszit nem kell népszerűsíteni – csupán meg kell őrizni. A legtöbb fárszi kézirat kihasználatlanul és elzárva hever az indiai könyvtárakban és levéltárakban. Ezeknek a kéziratoknak a dokumentálása, digitalizálása és megőrzése meghaladja az indiai perzsa tanulmányi központok képességeit.

A perzsa nyelv jövője Indiában nem egyértelmű. Az IIPS elnöke, Syed Akhtar Husain professzor erőfeszítéseket tesz a nyelv és az indo-perzsa kultúra újjáélesztésére. Husain a perzsa nyelv dicsőséges korszakára utal a szubkontinensen, amikor értékes könyvek, feljegyzések és dokumentumok születtek. Ezt mondta: “Kár, hogy a jelenlegi generációk távol tartják magukat a perzsa irodalom hatalmas kincsestáraitól, amelyeket a különböző bengáli könyvtárakban és archívumokban őriznek.”

.